Ígérem, ezzel véget vetek a fulciádának. Mai darabunk - eredeti címe Quella villa accanto al cimitero, de futott Zombie Hell House címen is (pfff) - 1981-es Lucio Fulci-film.
Indítása nem kiemelkedő, fiatal lány keresi szerelmesét egy félig romos házban, furcsa zajoktól retteg, majd valaki hirtelen átszúr egy konyhakést a fején, és levonszolja a pincébe. Néhány hónap múlva kedves család költözik ugyanebbe a házba, Boyle-ék, akiknek kisfiát, Bobot egy kislány, Mae figyelmezteti látomások útján a rá váró veszélyekre, á la Ragyogás. A családfő egyébként azért döntött a beköltözés mellett, mert az egyik kollégája korábban itt lakott, mielőtt megölte a házvezetőnőjét és öngyilkos lett. Életszerű, én sem keresek lakást vérnyomok és mészárlás nélkül! A ház pincéjének ajtaját a beköltözők beszögezve találják. Furcsa lány érkezik hozzájuk, állítása szerint ő a bébiszitter, ám éjszaka a pinceajtó megnyitásával foglalatoskodik. Ráadásul a nappali padlójában az anya beépített sírkövet fedez fel, amit az apa annyival intéz el, hogy ezen a tájon szokásos a benti temetkezés a télen fagyos föld miatt.
Nem sorolnám a további bonyodalmakat hasonló részletességgel, a lényeg, hogy valaki lakik a házban rajtuk kívül, akinek nem kéne ott lennie. Talán nem árulok el titkot a Fulci-filmek kedvelőinek, ha elárulom, hogy ez a valaki egy Nichtfreundlich - akarom mondani, dr. Freudstein - nevű zombi. Vagyis nem egészen zombi a szó tudományos értelmében, a lényeg éppen az, hogy elég tréül néz ki, kb. mintha egy olcsó papírmasé maszkot hordana az arca helyén, de nem halott. Áldozatai friss holttestének darabjaival regenerálja a vérsejtjeit (wtf?!). Természetesen Bob csapdába esik a pincében dr. Nichtfreundlichhal, aki csak gyereksíráshoz hasonló hangot képes kiadni, így csalja magához áldozatait, és amikor a szülők megpróbálják megmenteni, előbb az apa hullik el a küzdelemben, majd az anya is. Bob egy létrán felmászva a nappaliban található sírkő repedésén akar kimenekülni a pincéből, végül Mae menti meg, segít neki kimászni, miközben dr. Nichtfreundlich már megragadta a kisfiú bokáját. Mae azonban valójában a XIX. században él, anyja pedig Mary Freudstein (Nichtfreundlich...), aki csendre inti a gyermekeket, és hogy ne zavarják férje, azaz dr. Nichtfreundlich-Freudstein örök életre irányuló kutatásait, kiviszi őket a házból, és elnyeli őket a ködös téli erdő, "a szellemek és a szomorúság túlvilága". A film egy Henry James-idézettel zárul: "Senki sem tudja, hogy vajon a gyermekek-e a szörnyek vagy a szörnyek a gyermekek."
Mint az a zárlatból is érezhető, Fulci nagyon igyekezett, hogy komolyan vehető filmet forgasson, de éppen ez az erőlködés lett a veszte. (Mondjuk az alapfeltevés sem kedvezett neki, komolyan vehető film zombival...) Lassan, komótosan bonyolódik a cselekmény, ám az auteur védjegyének számító káosz-tendenciákat, logikai lyukakat a cselekményből így sem sikerült eltüntetni. Hogy mást ne mondjak, a bébiszitter végig az élőhalott cinkosaként viselkedik - minden magyarázat nélkül -, aztán dr. Freudstein egy váratlan fordulattal őt is feldolgozza. És akkor ezt így hogy?! A színészek, mit ne mondjak, haloványak, a dialógusok tárgyszerűen érdektelenek. A műgond tehát kizárólag unalomban és lassúságban tárgyiasuló negatívumokat eredményezett, a pozitív oldalon meg szerintem nincs semmi. Semmivel sem sikerült meghaladnia a többi filmjét, mondjuk az is igaz, hogy a Zombik városa kulisszahasogató ground zero-ját sikerült felülmúlni: itt legalább nem röhög az ember kínjában. Helyette csendesen álomba szenderül.
A holtak csarnokaiban ez legfeljebb hét harapást ér, de csak azért, mert a Zombik városa hatot kapott.
