"Ön most két lehetőség közül választhat: a) visszalép az állami nyugdíjrendszerbe (...) b) az önkéntessé átalakuló magánnyugdíj-rendszert választja.

(...) Milyen életkorban (idősebb, fiatalabb), milyen jövedelem (alacsony, magas) mellett éri meg jobban a pénztártagság fenntartása?

A pénztártagság fenntartása minden életkorban és bármely jövedelmi szint mellett kockázatos és nagy valószínűséggel kedvezőtlen döntés. (...)

Érdemes-e az öröklés lehetősége miatt a pénztártagság fenntartását választanom?

Nem. (...)"

A fenti, mindannyiunk számára ismerős mondatokat tartalmazó magyar (!) nyelvű levél címzettje Soma Lahiri, Garresh Parishar, Torwa, India. Ugyanezt a levelet kapta meg Czybula Ladislav, Szlovákia, Dobosová Anita, Szlovákia, továbbá Carol Harrington, Új-Zéland. Legyünk pontosak: Czybula Ladislav és Dobosová Anita a tájékoztató levelet nem szlovákiai lakcímén kapta meg, hanem az ONYF mindenre kiterjedő figyelme korábbi magyar munkáltatójuk székhelyén "tájékoztatta" őket "lehetőségeikről".

Soma Lahiri a British Telecom középvezetőjeként dolgozott Magyarországon öt évig, majd áldott állapotba kerülvén hazatért Indiába. Magánnyugdíjpénztári megtakarítását itt hagyta, minek következtében ő is belekerült abba a 96,8 %-ba, aki az állami nyugdíjrendszert választotta, és ezzel a kormány nyugdíjvédelmi programjára szavazott. Az ő vonatkozásában tehát már megvalósult Kövér László vágya, sőt több is, hiszen külföldi állampolgárként szavazhatott a kormányra.

Becslés szerint a magyar magánnyugdíjpénztári rendszerben körülbelül 50.000 külföldi állampolgár vehetett részt (pontos kimutatás a mai napig nincs), szlovákoktól, románoktól kezdve a finneken, briteken és franciákon át egészen a japánokig és zimbabweiekig, akiket "választási lehetőségükről" a magyar állam és az ONYF a fenti színvonalon tájékoztatott és kezelt.

Amikor a PSZÁF-on mintegy három hete a nyugdíjpénztárak képviselői előtt passzírozták a szart tájékoztatót tartottak a magánnyugdíj-rendszerrel kapcsolatos, elegáns eljárással 2010. december 30-án kihirdetett és 2011. január 1-én hatályba lépett változásokról, mindössze egy pénztár (neve maradjon homályban) részéről merült fel az a probléma, hogy a törvénymódosítások nem tartalmaznak külön rendelkezést a külföldi állampolgárokra. A felvetés minden visszhangot nélkülözött, úgyhogy a PSZÁF, azaz a magyar állam képviselője a maga részéről azzal a pökhendi (divatszó: pofátlan) kinyilatkoztatással intézte el, hogy "ha nem nyilatkoznak, akkor vissza kell léptetni őket a TB-be". Ja. A zimbabweit a magyar társadalombiztosításba. Vissza.

Tévedések elkerülése végett: a nemzetközi kapcsolatokban ismereteim szerint a szociális kérdések a leginkább sikamlósak közé tartoznak. Mivel az egyes államok - nemcsak szűk költségvetési szempontok miatt - saját szociális vívmányaikat nem szívesen biztosítják más államok állampolgárainak, ezen a területen kizárólag kétoldalú államközi megállapodások léteznek. Tudomásom szerint ilyen jellegű, a szociális ellátások kölcsönös elismerését és biztosítását garantáló nemzetközi megállapodásokat hazánk még a szocializmus idején kötött jellemzően a béketábor tagjaival, továbbá Svájccal, Németországgal és Ausztriával. Meg egy jó hír Soma Lahirinek: tavaly óta Indiával is van szociális egyezményünk. Összességében elég soványka felhozatal, ahhoz képest, hogy még hány ország állampolgárait érintette a szabad pénztárválasztás.

A külföldi állampolgárok a magánnyugdíjpénztárak szempontjából két csoportra oszlanak-oszlottak: az EU-tagországok állampolgáraira és harmadik országok állampolgáraira. Harmadik országok állampolgárai - például a japán, vagy kedvencem, a zimbabwei pénztártag (nem hittem volna, hogy van ilyen, de van) - elméletileg bármikor megszüntethették a pénztári tagságukat, és átutaltathatták a megtakarított pénzüket, azzal a feltétellel, ha igazolták (Zimbabwe esetében: szent esküvéssel állították), hogy nyugdíjcélra kívánják befektetni. Ezen túlmenően a kérdés szabályozatlan volt, tehát a pénztárak józan belátásán múlt, hogy ki mit fogad el a nyugdíjcél igazolásának. Az EU-tagországok állampolgárai kicsit rosszabbul jártak, ugyanis a néhai Pénzügyminisztérium, és nyomában a PSZÁF a 1408/71/EGK Tanácsi Rendeletre hivatkozással megtiltotta, hogy megtakarításukat a magyar magánnyugdíjpénztárakból elvigyék, számukra csak a szolgáltatás (azaz a nyugdíj) igénybevétele volt megengedve. Érdekes kérdés, hogy a két csoport közül melyik járt rosszabbul: akik elméletileg elvihették volna a pénzüket, de a gyakorlatban mégsem, vagy azok, akiknek a magyar állam már egy korábbi fázisban letiltotta a pénzét.

A magyar állam képviselőitől az utóbbi évben, sőt, években már kezdjük megszokni a pökhendi, hányaveti, lekezelő, arrogáns, arcátlan és tenyérbemászó (vö. pofátlan) stílust. (Nem, nem megszokni kezdjük. Maradjunk annyiban: az, hogy egyelőre nem lettek nekifutásból szájbabaszva szívlapáttal, nem jelenti azt, hogy az ő magatartásuk jelenti a továbbiakban a jó modor mércéjét. A mi pénzünkön, ezt sose feledjük.) Riasztóbb, hogy a pénztárak sem látták be, mit jelent a kérdés szabályozatlansága. Hiszen a pénztárak mi vagyunk, mi, magyar állampolgárok. Mi, magyar állampolgárok, akik természeti törvénynek tekintjük, hogy érinthetetlen Ausztriában a bankbetétünk, és Szlovákiában az ott regisztrált és rendszámmal ellátott autónk. Holott ezek a jogaink semmi máson nem alapulnak, mint azon a hiten, hogy Ausztria és Szlovákia kormányzata és állampolgárai Magyarországgal szemben civilizáltak és polgáriak. Valamint azon a reményen, hogy Ausztria és Szlovákia polgárai nem fogják megengedni saját kormányuknak, hogy a magántulajdont felfüggessze, és saját, meg idegen államok állampolgárait fosztogassa.

Már csak emiatt a lapszus miatt is vissza lehetne venni a kormányzati győzelmi jelentésekből, hiszen ez az ötvenezer ember - mind magánszemély, és nem mind bankigazgató, százával vannak köztük a komáromi szerelőszalag mellett dolgozó kétkezi munkások is - nem szavazott sehova a Nagy Áprilisi Fülkeforradalomban. Ők nem tehetnek és nem is tesznek nyáltól csöpögő hűségnyilatkozatokat arról, hogy belátták a közérdek elsőbbségét a magánérdekhez képest.

P.S. Az aggódókat megnyugtatnám, Soma Lahiri szerencsésen megszülte gyermekét, és magánnyugdíjpénztári megtakarítását még idejében, karácsony előtt hazamenekítette Indiába. Ám a történtek logikája ettől változatlan marad.