Lucio Fulci 1979-es klasszikusa az új év első bejegyzésének tárgya. (Remélem, stílszerű vagyok.)
A film zsfaktor-mértékét megfelelően jelzi a film címváltozatainak mennyisége. Csak példálózó jelleggel: Zombie Flesh Eaters, Gli ultimi Zombi, Island of the Flesh-eaters, Island of the Living Dead, Zombie 2, Nueva York bajo de los terror (!), valamint a kedvencem: Zombie 2 - Woodoo - Die Schreckeninsel des Zombies (ez így egyben a teljes cím, rendesen odatesz a WTF?!-együtthatónak). Megfigyeltük-e, hogy a zskategóriába tartozó filmek jelentős része olyan színvonalat képez, ahol a cím már mit sem számít, és ezt a számtalan címváltozat tanúsítja?
Az egyik legütősebb horrorfilm-indítást láthatjuk: lepedőbe bugyolált alak ül föl bizonytalanul egy kórházi vaságyon, akit premier plánban lő fejbe egy revolver. Ezek után következik a lényegre törő cím a maga nemes egyszerűségében: Zombi. Itt aztán nincs és nem is lesz mellébeszélés. A történet a kezdet szellemében bonyolódik tovább: szellemhajó érkezik New Yorkba, melynek egyetlen utasa élőhalott. A hajó tulajdonosának leánya a - ki más, mint - Ian McCulloch által alakított riporter kíséretében indul az Antillákra, Matul elátkozott szigetének felkutatására. A párhuzamosnak nevezhető narratív szerkezetből kiderül, hogy a szigeten zombifertőzés van kitörőben (a kézikönyv szerinti class 1, legfeljebb class 2 szintjén), mellyel egyedül a dr. Menard által vezetett járványkórház csekély létszámú személyzete igyekszik felvenni a küzdelmet. Sejthető eredménnyel.
Minden kétség nélkül ez Fulci legjobb filmje a témakörben, sőt, nem túlzás azt mondani, hogy ilyennek kell lennie egy valamirevaló zombifilmnek. A rendező egyéb filmjeihez képest összeszedett - de legalábbis követhető - történetről beszélhetünk. A speciális effektusok még mai szemmel sem hagynak kívánnivalót maguk után. És néhány olyan emlékezetes jelenetet sikerült a filmbe illeszteni, amiket azóta sem tudtak túlszárnyalni: a dr. Menard felesége elleni támadás, a kínos lassúságú szemkinyomással (amit Rodriguez elég összecsapott módon idézett meg a Terrorbolygóban), a zombi és a cápa egyedülálló, példátlan víz alatti harca, a teljesen kihalt faluban fényes nappal tántorgó egy-két élőhalott hátborzongató képe, majd a végső támadás a járványkórház ellen. És azok az elképzelhetetlenül leamortizált zombik!
Tízből tíz harapást érdemlő klasszikus. Arany protézissel.
