Mai témám az Osiris 2005-ös kiadványa, ősrégészettel foglalkozó könyv.
Szerzője Colin Renfrew, neves angol régészprofesszor (egyébként: Sir Renfrew, Baron Renfrew of Kaimsthorn) a kiadás alapjául szolgáló munkáját 1973-ban írta. Tárgya az 1949-től kezdődően a régészetben használt radiokarbon-izotópos kormeghatározás, illetve az új kormeghatározási módszer által az ősrégészetben, ezen keresztül pedig az őstörténetben okozott forradalmi szemléletváltozás.
Az ősrégészet alapvető problémája, hogy az írásbeliséget megelőző korszakokból származó leleteket a radiokarbon-kormeghatározás előtt nem tudták elhelyezni az időben. Pontosabban csak olyan tág határok közt tudták elhelyezni, ami gyakorlatilag értelmezhetetlenné tette a leleteket. Később a régészek bizonyos logikai módszerekkel - és a könyv szerzőjének nem titkolt véleménye szerint nagy adag képzelőerővel - bonyolult kortáblázatokat állítottak össze. Ezek alapját az ókori Egyiptomban felfedezett királylisták képezték.
A könyv elején a szerző részletesen leírja a radiokarbon-elemzés előtt használatos kortáblázatok kialakulását és felépítését, hogy tisztában legyünk azzal, milyen kifinomult rendszert döntött romba a radiokarbonos kormeghatározás módszere. A szerző figyelme arra is kiterjed, hogy a radiokarbon-vizsgálat természettudományos alapjait részletesen, ám röviden és érthetően ismertesse. Ezt követően porig rombolja a korábbi kortáblázatokat, és rátér a könyv legizgalmasabb részére, a vizsgálatok alapján átrendeződött adatokból levonható következetések összegzésére. (Következtetései, mondhatni, személyesen is érintettek, hiszen gyermekkorom egyik hősét, Thor Heyerdahlt illető véleménye meglehetősen sommás.)
Következtetései logikusak, hihetőek, és sajátos történelemfilozófiai szemléletté állnak össze, ebben a formájukban pedig bízvást forradalminak tekinthetők még ma is. Renfrew az ősi társadalmak fejlődését lényegében a népességszám és népsűrűség, illetve az élelemtermelési módszerek közötti visszacsatolás által mozgatott folyamatként értelmezi. Alapsémája a következő: egy adott területen adott élelembegyűjtési-termelési módszerek mellett megnövekszik a népesség - a népesség nyomása alatt új élelemszerző módszerek alakulnak ki - ez növeli a terület eltartóképességét - a népesség növekszik, egészen addig, amíg újra nyomást nem gyakorol az adott élelemtermelési módra - a folyamat elölről kezdődik, de már egy magasabb szinten. Elgondolásában az egalitáriánus, önellátó közösségek (ez az eredeti "ősközösség", emlékszünk, ugye, iskolai tanulmányaink kezdetéről) a népesség növekedése miatt törvényszerűen bomlanak fel. A piac kialakulását két lépés is megelőzi az önellátó gazdálkodás kialakulását követően: előbb az egalitárius közösségek közti, rituális ajándékozásban megnyilvánuló reciprocitás, majd a főnökségi rendszeren belüli redisztribúció.
A könyvből kirajzolódó történetfilozófia lényegi eleme, hogy az emberi civilizáció a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem egy központban alakult ki, és onnan áradt szét a "barbár vidékekre", hanem több gócpontban párhuzamos fejlődések zajlottak le, amelyek menete nem feltétlenül egyforma. Így a "történelmi szükségszerűség" koncepciója is érdekes fénytörésbe kerül. Érdemes végiggondolni az ebből eredő következtetéseket, például, hogy milyen realitása van az egalitáriánus társadalmi formákhoz való visszatérésnek a jelenlegi hatmilliárdos emberi népességszám mellett, már amennyiben a globális kapitalizmus tényleg megbukott.
Mindig is csodáltam a brit történészekben azt a képességet, milyen egyszerűen, lényegretörően és érthetően tudják vázolni akár a legbonyolultabb problémát is, hogy az embernek csupán az jut eszébe: ha ez ilyen egyszerű, hogy is nem jöttem rá előbb! Felénk ennek ellenkezője a divat.
A könyv jelenleg is kapható a boltokban. Világos, tömör és lényegretörő stílusa okán nemcsak a régészek forgathatják haszonnal, bár ha az olvasót csak a végkövetkeztetések érdeklik, akkor elegendő a 7. fejezettől elolvasni.
