Mármint a Nemzet Újjászületése, Magyarország Újjászervezése, gyönyörű képességünk, a NER.
Vegyük elő látnoki énünket, és próbáljuk elképzelni, mit is fog eredményezni a légzőkészülék nélküli világrekord. A megcélzott új rendszer elemei egyre tisztábban látszanak. (Tegyük most fel, hogy a bevezetett és bevezetni szándékozott intézkedések eredménye valóban rendszerré fog összeállni, rendszer alatt értve egy, jól ismert mindennapjainktól felismerhetően különböző totalitást, amelyben a különbségek a társadalmi élet valaennyi főbb területére kiterjednek.)
Az Alaptörvény - amiről nem tudjuk, miért jobb név a szintén tősgyökeresen magyar Alkotmány helyett - koncepciója szerint, amennyire ilyenje van neki, és amennyire ez felismerhető, az alattvalónak állampolgárnak csak annyiban vannak jogai, amennyiben azokat az állam megadja neki. Tehát amennyiben a biológiai egyed része a Nemzet misztikus Nagy Egészének. Ráadásul hasznos tagja. Persze, embere válogatja, hogy milyen tevékenységet tekintünk hasznosnak. Van, akinél az a hasznos, ha legalább a nyugdíjig dolgozik, van akinél ha legfeljebb.
Már el is érkeztünk a munkához, amit, pontosabban amihez fűződő viszonyt az Új Társadalmi Rend - gyönyörű képességünk - jól láthatóan a leginkább meg akar változtatni. Mert mi volt eddig a munka? Szabadon választható opció, nyomós indokkal elkerülhető gyötrelem. Mindenkit megnyugtatunk: a gyötrelem meg fog maradni. Sőt! Fokozzuk is, ha lehet.
A munka a továbbiakban egyrészt becsület dolga. Nem megélhetés, nem "boldogság iránti vágyunk" kielégítésének egyik legitim módja. Te munkás! Ne azért dolgozz, hogy egyszer majd vehess magadnak Ferrarit. A haszonlesés nem igazol semmiféle erőfeszítést. Haszonról csak akkor beszélhetünk, ha az tisztességes (a profit nem egyenlő a haszonnal, különösen nem extra-, horribile luxus-előtaggal; e kifejezések becsületes honpolgárból jogos acsargást ellenszenvet kell, hogy kiváltsanak). Nem érti a hungszoc lényegét, aki azt képzeli, hogy a haszon tisztességes voltát pusztán annak mértéke szabja meg. Nem. Tisztességes haszna csak tisztességes embereknek lehet. Azt pedig, hogy ki tisztességes, a Párthoz fűződő viszonya határozza meg. A haszonnak a NER-ben a munka világához nincs köze.
Ellenben köze van ahhoz, hogy az állampolgárok mely kasztjába kerülünk be. Ha nem végzünk ún. becsületes munkát, könnyen a munkanélküliek, illetve a kényszerrel közmunkára kötelezhetők nem csekély mértékben megbélyegzett táborában találhatjuk magunkat. Ahol majd persze hatósági asszisztenciával tanulhatjuk meg a becsületes munka mibenlétét. Nem tévesztendő szem elől, hogy a közmunkára vezényelteknek sárga láthatósági mellényben kell ellátni feladatukat, a Belügyminisztérium által biztosított keret felügyeletében. Remélhetőleg a gondos hivatalnokkezek a sárga mellényt is ki fogják számlázni a közmunkásoknak; ha sikerül e tökélyre fejleszteni a rendszert, akkor már jöhet a narancssárga kezeslábas vagy a csíkos alsó és felső. Hogy mi a becsületes munka, azt nem a munka haszna vagy értelme fogja eldönteni. Egyelőre annyit tudunk a becsületes munkáról, hogy az fizikai jellegű és nagyon, nagyon nehéz, továbbá valamilyen grandiózus - ebből következően közösségi jellegű - megvalósuláshoz kötődik. Vélhetően e jellemzők a NER érettebbé válásával majd finomodni és konkretizálódni fognak. A becsületes munkához mindenesetre közelebb áll, ha napi tizenkét órában kőbaltát pattintunk és csiszolunk, mint ha hat órában vállalati gyártásirányítási szoftvert fejlesztünk.
A magántulajdon a fentiekből következően bizonyos értelemben megtűrt intézmény lesz a teljesen kiépült NER-ben: védelme a tulajdonos társadalmi helyzetétől és személyétől fog függeni elsősorban. Ez már most jól kiolvasható az új Alaptörvényből, mely a magántulajdont legalábbis annyiban nem tartja abszolút jognak (vs. római jog), hogy az a közösség érdekében korlátozható, illetve a közösség iránti felelősséggel jár. Ezt a közösség iránti felelősséget némelyeken számon fogják kérni, másokon, akik a közösség iránti felelősséget a megfelelő párt (a Párt) támogatásának révén már letudták, nem. Illetve lesz olyan társadalmi réteg is, amelynek körében kifejezetten a hatóságok rossz szemmel nézik majd a tulajdonszerzést.
Mármint a Nemzet Újjászületése, Magyarország Újjászervezése, gyönyörű képességünk, a NER.
Vegyük elő látnoki énünket, és próbáljuk elképzelni, mit is fog eredményezni a légzőkészülék nélküli világrekord. A megcélzott új rendszer elemei egyre tisztábban látszanak. (Tegyük most fel, hogy a bevezetett és bevezetni szándékozott intézkedések eredménye valóban rendszerré fog összeállni, rendszer alatt értve egy, jól ismert mindennapjainktól felismerhetően különböző totalitást, amelyben a különbségek a társadalmi élet valamennyi főbb területére kiterjednek.)
Az Alaptörvény - amiről nem tudjuk, miért jobb név a szintén tősgyökeresen magyar Alkotmány helyett - koncepciója szerint, amennyire ilyenje van neki, és amennyire ez felismerhető, az alattvalónak állampolgárnak csak annyiban vannak jogai, amennyiben azokat az állam megadja neki. Tehát amennyiben a biológiai egyed része a Nemzet misztikus Nagy Egészének. Ráadásul hasznos tagja. Persze, embere válogatja, hogy milyen tevékenységet tekintünk hasznosnak. Van, akinél az a hasznos, ha legalább a nyugdíjig dolgozik, van akinél ha legfeljebb.
Már el is érkeztünk a munkához, amit, pontosabban amihez fűződő viszonyt az Új Társadalmi Rend - mint gyönyörű képességünk - jól láthatóan a leginkább meg akar változtatni. Mert mi volt eddig a munka? Szabadon választható opció, nyomós indokkal elkerülhető gyötrelem. Mindenkit megnyugtatunk: a gyötrelem meg fog maradni. Sőt! Fokozzuk is, ha lehet.
A munka a továbbiakban egyrészt becsület dolga. Nem megélhetés, nem "boldogság iránti vágyunk" kielégítésének egyik legitim módja. Te munkás! Ne azért dolgozz, hogy egyszer majd vehess magadnak Ferrarit. A haszonlesés nem igazol semmiféle erőfeszítést. Haszonról csak akkor beszélhetünk, ha az tisztességes (a profit nem egyenlő a haszonnal, különösen nem extra-, horribile luxus-előtaggal; e kifejezések becsületes honpolgárból jogos acsargást ellenszenvet kell, hogy kiváltsanak). Nem érti a hungszoc lényegét, aki azt képzeli, hogy a haszon tisztességes voltát pusztán annak mértéke szabja meg. Nem. Tisztességes haszna csak tisztességes embereknek lehet. Azt pedig, hogy ki tisztességes, a Párthoz fűződő viszonya határozza meg. A haszonnak a NER-ben a munka világához nincs köze.
Ellenben köze van ahhoz, hogy az állampolgárok mely kasztjába kerülünk be. Ha nem végzünk ún. becsületes munkát, könnyen a munkanélküliek, illetve a kényszerrel közmunkára kötelezhetők nem csekély mértékben megbélyegzett táborában találhatjuk magunkat. Ahol majd persze hatósági asszisztenciával tanulhatjuk meg a becsületes munka mibenlétét. Nem tévesztendő szem elől, hogy a közmunkára vezényelteknek sárga láthatósági mellényben kell ellátni feladatukat, a Belügyminisztérium által biztosított keret felügyeletében. Remélhetőleg a gondos hivatalnokkezek a sárga mellényt is ki fogják számlázni a közmunkásoknak; ha sikerül e tökélyre fejleszteni a rendszert, akkor már jöhet a narancssárga kezeslábas vagy a csíkos alsó és felső. Hogy mi a becsületes munka, azt nem a munka haszna vagy értelme fogja eldönteni. Egyelőre annyit tudunk a becsületes munkáról, hogy az fizikai jellegű és nagyon, nagyon nehéz, továbbá valamilyen grandiózus - ebből következően közösségi jellegű - megvalósuláshoz kötődik. Vélhetően e jellemzők a NER érettebbé válásával majd finomodni és konkretizálódni fognak. A becsületes munkához mindenesetre közelebb áll, ha napi tizenkét órában kőbaltát pattintunk és csiszolunk, mint ha hat órában vállalati gyártásirányítási szoftvert fejlesztünk.
A tanulás: kiváltság. Nem a család felemelkedésének útja. Nem egyéni boldogulásunk lehetősége. Nem érdeklődésünk függvénye, horribile: önmegvalósításunk eszköze. Helyette belépőjegy valamelyik felsőbb társadalmi kasztba, mint az úri világban az érettségi. Azonban olyan belépőjegy, amit bárki, csak pénzért nem vásárolhat meg. Hiszen az új berendezkedés lényege: mindenki maradjon a helyén, vigye tovább apja borospincéjét, cipészműhelyét, állatorvosi praxisát, miniszterelnökségét. Munkánk során érvényesülő, közvetlen haszna a tanultaknak tehát nincs, az állások sorsa úgysem pályázatokon, nyílt versenyben fog eldőlni. Legfeljebb a multiknak a magyar valóságtól egyre jobban szeparálódó világában, ám az is egy külön kaszt, ahova nem lehet majd csak úgy belépni. Mivel az iskolarendszerben tanultaknak nincs, nem lesz köze a később végzett munkához, így teljesen mindegy is, hogy az iskolákat ki fogja fönntartani és mit tanít ott: az iskola a konformitásra szocializálás terepe lesz. Ha a katolikus paptanár a sumér-magyar mérnöktudomány eredményeit kéri számon a nebulón, a rendszernek az is megfelel, hiszen az értelmetlen marhaságokat buzgón bebiflázó gyermek lesz a rendszer által leginkább kedvelt jövendőbeli állampolgár mintapéldánya.
A magántulajdon a fentiekből következően bizonyos értelemben megtűrt intézmény lesz a teljesen kiépült NER-ben: védelme a tulajdonos társadalmi helyzetétől és személyétől fog függeni elsősorban. Ez már most jól kiolvasható az új Alaptörvényből, mely a magántulajdont legalábbis annyiban nem tartja abszolút jognak (vs. római jog), hogy az a közösség érdekében korlátozható, illetve a közösség iránti felelősséggel jár. Ezt a közösség iránti felelősséget némelyeken számon fogják kérni, másokon, akik a közösség iránti felelősséget a megfelelő párt (a Párt) támogatásának révén már letudták, nem. Illetve lesz olyan társadalmi réteg is, amelynek körében a hatóságok kifejezetten rossz szemmel nézik majd a tulajdonszerzést.
Tegyük fel tehát, hogy kiépül ez a meglehetősen feudális jellegű rendszer, ami természeti események módjára működve, jól érzékelhetően ki szeretne épülni. (Hagyjuk most ezt a "kétségbeesett, céltalan improvizálás"-dumát: az improvizálásnak is mindig van iránya. Valamiért pont az az improvizáció merül fel az improvizálóban, amelyik.)
A fő kérdés, hova juthat el ez a rendszer?
Szerintem sehova. A monstruózus közmunka-programok, amelyekre a jelenlegi szociális segély-rendszert leváltanák, többfelől is sebezhetőek.
Egyrészt mint szociálpolitikai gyakorlat, erősen emlékeztet az egész a Horthy-korszak teljesen sikertelennek bizonyuló "szociálpolitikájára" (hogy olyan, a maga idejében sikeres, ám korszerűnek éppen nem nevezhető "szociálpolitikai célú közmunkaprogramokra" ne is célozzak, mint az ókori Athén tengeri flottája). A Horthy-korszakban ugyanis szociális politika segélyezés formájában nem létezett. Helyette szociálpolitikai célzattal be volt tiltva a gépi cséplés annak érdekében, hogy a földbirtokosok kénytelenek legyenek nagy tömegű idénymunkást alkalmazni, akik a vidéki nincstelenek közül kerültek ki. Az elgondolás sem a szociális, sem a termelési célját nem volt képes elérni. A gyakorlatban az történt, hogy a birtokosok a kényszerből foglalkoztatott napszámos idénymunkások fizetségét az idő múltával mind nagyobb hányadban természetben (terményben) adták ki, illetve a természetben kiadott fizetségrészt az idő előrehaladtával igyekeztek mind inkább elinflálni (azaz egyre kevesebb terményt adtak emelkedő ellenértékben elszámolva). A birtokos ugyanis abban volt érdekelt, hogy a felhasznált munkaerőért lehetőleg ne pénzzel fizessen, a megtermelt terméket viszont pénzért adja el. Vagyis az intézkedés a mezőgazdaság egészét a naturálgazdálkodás és önellátás felé szorította, mindezt egy alapvetően kapitalista és pénzgazdálkodásra épülő termelési környezetben. Ezért nem lehetett sikeres egyik célja tekintetében sem.
Másrészt gondoljunk a munkatáborok eredményeire. Ami a kényszerűen közmunkára hajtott munkanélküliek által előállított produktumok minőségét illeti, arról egyszerűen nem lehet beszélni. A dolog ott kezdődik - és mint a napvilágot látott tervekből kiderül, ezzel a kormány is tisztában van -, hogy gumibottal felügyelt, láthatósági mellénnyel ellátott közmunkásokkal nem lehet mikrocsipeket gyártatni. De még autógumit sem. Még Amerikában sem, ahol az olyannyira lenézett amerikai oktatási rendszer hiányosságai miatt a mérnöki szint alatt minden technológiát hülyebiztosra kell tervezni. Ahol csak két gombot kell megnyomni. Ám azt a megfelelő időben és sorrendben - ez pedig a közmunkástól már nem várható el. A közmunkás nem a fizetéséért dolgozik, hanem a minden körülmények között változatlan összegű segélyéért, meg azért, hogy a felügyelő ne húzzon rá a gumibottal. Neki ott kell lennie a munkahelyen; csak és kizárólag ott kell lennie. Aki volt katona, ismeri jól az ilyen rezsimek által kinevelt magatartásmódokat. Sztálin a GULAG politikai foglyainak első nagyobb tömegével ásatta ki a Fehér-tengeri csatornát. Több tízezer ember életébe került, és a végeredmény az eredetileg tervezett céljaira használhatatlan létesítmény lett, mivel a munkatáborban rendelkezésre álló (nem XXI. századi) technológiával nem lehetett elég nagy csatornát ásni a kívánt hajóforgalomhoz. Szuez és a Panama-csatorna korábbiak, de nem rabszolgamunkával épültek: használhatók is lettek. Mert muszáj volt a hatékonyságra, az erőforrások gazdaságos kihasználására stb. stb. figyelni. (Márpedig lásd föntebb: a becsületes munka a NER-ben nem a haszonért folyik.) Mivel Sztálin munkatáboraiban meglehetős szigor uralkodott, nem túlzás arra következtetni, hogy a GULAG kibocsátása a rabszolgamunka csúcsteljesítményét jelenti. Mégsem bizonyult időtállónak az eredmény, sőt, sok esetben még csak hasznosnak sem. A GULAG-hoz hasonlót a Belügyminisztériumunk által felügyelt közmunkásoknak biztosan nem kell elszenvedniük még a legrosszabb esetben sem, Magyarországon egyszerűen nincsenek olyan éghajlati viszonyok, a motiváció lényege viszont azonos lesz, így a közmunkaprogramok eredménye csak rosszabb lehet a Szovjetunióban elértnél.
Harmadrészt a közmunkaprogramokkal megvalósítani kívánt célok egy része is kérdéses. Gigászi méretű stadionok a világelső magyar csapatoknak? Ha azok a csapatok, amelyeknek közmunkával akarnak most stadionokat építeni, rentábilisak, a nemzetközi focibizniszben eladhatóak lennének, akkor a nyereségükből rég fölépíthették volna maguknak a sportpályákat. Tízezres stadionok másfél ezres látogatottságú meccseknek? Hogyan, miből fogják fönntartani ezeket a létesítményeket a későbbiekben? Vagy 1800 fő építsen gátat Budapesten a Római-partra? Hogy a köztudottan szemfényvesztő technikákkal hullámtérben megvalósult ingatlanpanamák eredményét megvédjék? Tekintsünk el a költségektől. Ezek erkölcsös és legitim célok? Visszaadják a munka megbecsülését?
A rendszer másik nagy felfedezésére, az új keletű Kína-barátság nagyszerű ötletére külön posztban fogok visszatérni.
