Napi penzumom eredeti címe The Blade Master, készült 1984-ben, rendezője Joe D'Amato.
Sztorija röviden a következő: állatbőrökbe öltözött ősemberek harcolnak egymással egy barlangban. Még a tüzet is alig tudják használni. Ám eközben mások a narrátor szerint békében fejlődnek. (Ez a kezdés a teljes sztori konzisztenciájára nézve fenyegető előjel.) Akronos, a Bölcs, felfedezi a Geometrikus Nukleuszt (wtf?!!), amiről rögtön megállapítja, hogy bár alkalmas a föld paradicsommá változtatására, gonosz kezekben szörnyen veszélyes, ezért meg kell védeni. Leányát elküldi Atorért, régi tanítványáért, miközben low budget mongolok ostromolják meg a rendeszánsz kastélyt, melyben Akronos végzi kutatásait. Az ostrom annyiból áll, hogy a műszőrme kucsmás mongolok belovagolnak, és a kastély már el is van foglalva. Vezetőjük, Zor, a bajszos, nejlon Bundesliga-parókás idióta ördögi kacajokkal tarkítja semmitmondó közhelyekből improvizált mondandóját.
Ator félmeztelenül tűnik föl (úgy is marad az egész filmben), egy barlang mélyén rója "kísérleteinek" eredményét valami túlméretezett kódexbe, befeszített bicepsszel. Ezen a látványon komolyan mindig röhögnöm kell, ha megpillantom. Segédje, a kínainak tűnő Thong (Tanga?! Wtf?!) némán kommunikál vele, amikor megérkezik a Bölcs lánya. Ostoba próbát kell kiállnia, majd Ator és Thong elindul vele, hogy megmentsék Akronost. A Bölcs kastélyáig vezető út oly hosszú, hogy a főszereplők közben többször is elveszítik a fonalat, így ősemberek támadják meg őket, majd "láthatatlan" szörnyek (ez volt az általam látott valamennyi low-budget film közül a legszánalmasabb "effekt"). Ezt követően a film teljes amnéziát szenved, kitérő tanúi lehetünk a "kígyóisten kultuszának" templomába, ahol Ator megküzd a plüssből készült óriáskígyóval kb. a harmincas évek gumikrokodilos Tarzan-filmjeinek modorában (műveltebbek ezt Ed Wood Bride of the Monster-jével is helyettesíthetik; mindenesetre, aki ezt a jelenetet nevetés nélkül kibírja, annak valószínűleg tényleg nincs humorérzéke). A film végén Ator siklórepülőre kap (WTF?!!), amelyről lebombázza a Bölcs kastélyának mongol védőit, majd Zor-ral is leszámol. Vagyis inkább Thong az, aki leszámol vele, és Atort folyamatosan megmenti a hülyeség karmaiból, de ebbe ne menjünk bele. Akronos megkéri Atort, hogy pusztítsa el a Geometrikus Nukleuszt (ó jaj). Atomrobbanást látunk, majd a fináléban Ator vágtázik, miközben a narrátor patetikus hangnemben magasztalja őt.
Egyértelmű, ordító Conan-ripoffról van szó, ami a rendező bevallása szerint is nélkülözött mindenféle forgatókönyvre emlékeztető irományt. Más filmekből megmentett díszletek és jelmezek, dilettáns és unott színészi játék, teljesen inkonzisztens "történeti környezet" (ősemberek, mongolok és reneszánsz kastély), nevetséges speciális effektusok, röhejes és logikátlan fordulatok teszik alkalmassá ezt a műalkotást arra, hogy bármikor felhőtlenül kacagtató 70 percet töltsünk el vele. A vadak ura százszor jobb nála. És a legjobb az egészben, hogy ez a film az Ator, a harcoló sas (bruhaha!) folytatása. Az előzményről a Bölcs előadásában részletekbe menő összefoglalót kapunk, így megállapíthatjuk, hogy az sem lehetett jobb emennél, vagyis nyilván a munkában megfáradt tömegek követelésének engedhetett a stúdió, amikor a folytatást leforgatták.
A produkció itt ugyanúgy érhet nulla, mint tíz harapást.
