Magyarán Szud csesztyi. "Emlékszünk" még az 1949-ben készült, "kissé" vonalas, nagy sikerű szovjet becsületdrámára? Amiben az amerikai kiküldetésben dolgozó szovjet tudós "hazája érdekeit megsértve közreadja kutatócsoportjának még be nem fejezett munkáját", majd a Párt becsületbírósága előtt kell felelnie bűnös tettéért?
Ha mégsem, a minket kormányzó erő segít feleleveníteni az emléket.
Hoffmann Rózsának elege lett Pokorni Zoltán akadékoskodásából, az általa koholt vádakból és az általa terjesztett rágalmakból, és meglépte, ami ilyen esetben ma, 2011-ben, a jogállami Magyarországon a legkézenfekvőbb: fölnyomta a Fidesz etikai bizottságánál. Ez a lépés nagyjából mindent elárul arról, mit is gondolnak az ország pillanatnyi urai a jelenlegi magyar igazságszolgáltatásról, jogrendszerről és jogállamiságról. A Fidesz hatalomátvétele óta folyik a vita arról, hogy vajon megyünk-e általfele a jogállamiságból és a demokráciából a diktatúrába, vagy a diktatúrának éppen nem nevezhető önkényuralom valamilyen fokig nyílt - avagy rejtett - formájába. E kérdésben is szépen, messziről és jól látható útjelző Hoffmann Rózsának ez a látszólag mellékes lépése. Egy évvel ezelőtt még azok, akik úgy gondolták, hogy róluk valakik rágalmakat terjesztenek, még a Magyar Királyi Köztársaság bíróságaihoz fordultak. Ma már célravezetőbbnek tűnik egyenesen a Párt becsületbíróságán megtenni a feljelentést, ha igazán nagyot akarunk ütni ellenfelünkön, aki történetesen a Párt tagja. Vagy lehet, hogy a Párt tagjainak azért nem érdemes a rendes bíróságra vinni "rágalmazási" ügyeiket - magyarán: politikai ellentéteiket -, mert a bíró úgyis csak széttárja majd kezeit a számára érinthetetlen peres felek láttán.
Bármelyik értelmezés legyen helytálló a kettő közül, megállapíthatjuk, hogy mára a korábbi, megyei szolgabíráskodás színvonalát sikeresen elérő ún. "jogállamunk" kezd visszacsúszni a mongol kánok jogszolgáltatásának színvonalára.
