...zsidókról (sőt, még annál is több).
Másról akartam írni, de ez most nagyon összejött így egybe, a per a MÁV ellen, az új Btk-kiegészítés a holokauszt-tagadásról, a Hetek címlapja, a... a... ennyi már elég is.
Azt azért ne tagadjuk, hiszen látja, aki kinyitja a szemét, hogy a különböző blogokon, amik ezekkel a témákkal egyáltalán foglalkoznak, legalábbis a kommentekben olyan viharos, mindent elsöprő, és egyben skizioid módon képmutató antiszemita - cunami? az azért nem - buzgár horgadt föl, mint Turi Daniban a nagylöttyös hímharag, midőn vérbenyihhant a szeme. A zsidók, azok a... azok az izék, akik a saját halottaikat sem tisztelik! A saját halottaikat, akik pedig nincsenek is! (Honnan lennének, ha a holo csak kamu? Dedukció.) Ezek a hitgyülisek, akik nem tisztelik a saját halottaikat (ergo ők is zsidók, annak kell lenniük - dedukció), ezek a saját halottaikat meggyalázva szentségtelenítik meg (v. ö. visszaélve vele) a Köztársasági Elnök Úr Őkegyelmességének Nagyméltóságú képmását! Ezeknek semmi sem szent, úgyhogy igazán ideje volna már, hogy elmenjenek... hova is? Ez egy örök probléma, hogy ezek nem mennek el sehova. Ahova meg elmennek, ott is csak a baj van velük. Talán Madagaszkáron... És adják-veszik a halottaikat, akiket nem tisztelnek, kárpótlást követelnek értük, pfúj, pedig mi tiszteljük ám az ő halottaikat, náluk is jobban, ezért nem mérjük pénzben őket! Sőt, holokamu-emléknapot tartunk nekik (hogy vinné el már végre az ördög)!
Blogomon igyekszem a tényekre koncentrálni, és alapelvem, hogy a hazug beszéd önmagát leplezi le. Tekintve, hogy a hazug beszédnek mindig van valami rejtett tartalma - amiről el akarja terelni a figyelmet, amit el akar tüntetni - gondos elemzéssel mindig felszínre hozható, akár az az amerikai, aki minden vietnamiban ott rejtőzik.
Ezért érdekes megfigyelni működés közben azt az érvrendszert, ami teljesen analóg módon működik a trianoni trauma tárgyalásával: 1. mindig is jól bántunk a zsidókkal (kiegyezés-kori emancipáció), 2. akik ezt nem érdemelték meg (lásd: Kohn Béla stb.), 3. de mi nem bántottuk, hanem megmentettük őket (Horthy és a budapesti zsidóság - khm - története), 4. megszállás alatt nyögtünk, amikor elhurcolták őket, 5. oda, ahol egyébként nem is történt velük semmi (csak a kárpótlás érdekében hazudoznak), 6. mindezért (az előzőekből következően igazságtalan) büntetésből a nyakunkba ültek a kommunizmus vezetőiként, 7. amelynek során sokkal többet szenvedtünk, mint előzőleg ők (egyébként is lásd 5.). Ha ezeket az állításokat egymás után végignézzük, olyan logikai sort kapunk, amelynek szinte mindegyik eleme ellentétes a másikkal. Nem is beszélve a tényekről.
Hazánkban szinte az emancipációval együtt, Európában úttörőként jelent meg a politikai antiszemitizmus (Istóczy). Ettől függetlenül tény, hogy a zsidók jobb bánásmódban részesültek az I. világháború előtt, mint az egyéb nemzetiségek, de az is tény, hogy Izrael területének a legcsekélyebb része sem származik Magyarországból, ellentétben egyéb, korábban a magyar állam fennhatósága alá tartozó nemzetiségek mai államaival.
Nyilván könnyebb volt a Tanácsköztársaságra - és a vele egy kalap alá vett Károlyi-féle Köztársaságra - kenni minden felelősséget, mint szembenézni azzal, hogy min kéne változtatni. Sajnálatos, hogy van a világon egy másik ország is, amely az I. világháború végén elvesztette területének kétharmadát, vele együtt nagyhatalmi ábrándjait (értve ezalatt, hogy addig magát nagyhatalomnak tekintette), gazdaságilag gyakorlatilag csődbe jutott, és helyzete szinte minden szempontból hasonlított a kortárs Magyarországéra. Ez a bizonyos ország azonban nem a "mindent vissza" zsákutcájába menekült, és nem a középkorias díszletek visszaállításában próbálta megtalálni a maga lehetőségeit, pedig kifejezetten jól állt volna nekik, és nem próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Példája kicsit egy másik lehetőséget mutat meg nekünk, amit azonban mi nem valósítottunk meg. Ez az ország nem más, mint Törökország, és gondoljuk végig azt, hogy mi a különbség Kemál Atatürk és politikai kortársa, Horthy Miklós között.
Hogy Horthy megmentette volna a zsidókat, erről lehet vitatkozni, és nem csak amiatt, hogy akkor hova lettek a vidékiek (nyilván szegénykémnek nem ért el odáig a keze). A budapesti zsidóság "megmentésére" olyan helyzetben került sor, amikor az utolsó magyar államférfi már pontosan tudta, mivel az angolok megmondták neki, hogy háborús bűnösnek fogják nyilvánítani, ha bármilyen módon közreműködik a történetesen Budapesten még megmaradt zsidók elgázosításában. Úgyhogy a Horthy-féle zsidómentés ugyanolyan nagystílű, széles távlatú, államférfiúra valló húzásnak tűnik, mint végső beleegyezése az ország német megszállásába. (Emlékszünk, ugye? Otto szőnyege - ez volt az ára a beleegyezésnek.)
Azért az tény, hogy a kommunizmusnak Magyarországon Tanácsköztársasággal, miegyébbel együtt összesen sem volt 70.000 halálos áldozata, ellentétben a féléves nyilas uralommal, és ebbe csak azokat számoltam, akikkel nyilas honfitársaink (Szebb jövőt!) sk. végeztek, a haszon vagy az élvezet reményében. Ehhez pluszban jön a deportálás, amit szervezetten végeztek azok a szemét friccek (hát persze, hogy nem mi!). Alapvető, elvi különbség, hogy a málenkij robotról, bár kétségtelenül kellemetlen helyzet volt, amitől a jó szerencsén kívül nem sok minden menthette meg az embert, a túlnyomó többség hazatért, ami Auschwitzról nem mondható el. (Bár persze, megint elfelejtem, hogy ezek csak a kárpótlás érdekében hazudoznak. És persze megint elfelejtem, hogy a kommunizmusba Pol Potot is beleszámítjuk, ha hazánk sérelmeiről van szó, a fasizmusba meg... hát olyan nem is volt, asztat mindet a svábok csinátták!)
Tulajdonképpen itt vissza is kanyarodhatunk a MÁV elleni keresethez, amit a zsidók (úgy en bloc) indítottak, és amiről már mindenki elmondta, mennyire gyomorforgató, ízléstelen stb., én nem is értem, ha ennyi kényes ízlésű ember lakik Magyarországon, akkor ki vett egymillió jegyet az Avatarra? Holott szerintem pont az a lényeg, hogy bizonyos fajta bűnök nem évülnek el, és nem lehet megúszni a vezeklést. Vagy - ha jobban tetszik - a történtek őszinte átgondolását. És a belátásnak, hogy valamely cselekedet bűn (vagyis a bűn - bűn, ahogy a krumplileves legyen krumplileves, vagy éppen ellenkezőleg), bizony belülről kell fakadnia.
Na szóval, ennyi idő után talán rá kellene jönni, hogy a hárítás, tartson bár negyven vagy hatvan vagy kilencven évig, sehova sem vezet. A szart el kell takarítani, különben az idők végezetéig ránk rohad. Amint most szépen látszik.
