1977-es, korosztályomnak ismerős rajzfilmről van szó, amely a Tescoban kellemes árfekvésben kapható.

A történet dióhéjban összefoglalva: Hagymácska lakóhelye, mely néhány elejtett célzás alapján földrajzilag az olasz Mediterraneumban elhelyezkedő kisváros, az önző Citrom herceg zsarnoksága alatt nyög. Citrom herceg elnyomó hatalmát a gonosz Paradicsom, mint amolyan ispán támogatja, haszonélvezői pedig a Meggy- (az eredetiben Cseresznye-) grófnők. Hagymácska, az egyszerű cipőpucoló fiúcska az igazságtalanságokon, a nincstelenek fosztogatásán fölháborodva összefog barátaival, és sok kergetőzés után megdönti a rendszert.

Engem ma is elszórakoztat ez a kellemes darab, nemcsak bumfodi bája, a mai trendektől teljesen idegen formájú figurái, akik az amerikaitól teljesen elütő, kicsit lassúdad mozgással élik életüket a képernyőn, hanem leginkább rejtett, mégis leplezetlen, virtigli komcsi propagandája miatt. (Nagyobbik gyermekem nagy büszkeségemre ma is kívülről fújja Majakovszkij veretes művét: "Elvtársak! A szilveszterezők közt sem árt egy kis őrjárat. És aki egész sült libát zabálna, szólítsátok illendőn: Fáradjon a Csekába!")

Van itt minden, ami a bolsevik eredettörténet része: földalatti mozgalom (az erdőben élő menekült zöldségek), konspiráció, börtön, egyértelműen azonosítható elnyomók. Meggygróf, a szemüveges kisfiú, aki inkább valamilyen tépelődő orosz Hamletnek tűnik, ahogy a kastély parkjában matematikai egyenleteken töri a fejét, és persze a szíve a lázadók mellé állítja őt, szép példája a munkásosztállyal szövetséget kötő értelmiségnek, a megtérő tékozló fiúnak. Lám, még a grófságból is ki lehet gyógyulni! Földieper, a komorna mindenhova követi őt - tiszta kis Zsivágó dokedli, szerintem van köztük valami! Ahogy pedig a rabok kiszabadulnak a börtönből, és a lázadás elsöpri az elnyomó uralmat, az szinte felér a Patyomkin páncélos lépcsőjelenetével. A boldog vég pedig egyértelmű komcsi utópia, a közös munka (munkatábor?!) felé vonuló szereplők hada ("Elvtársak! A Kommunába tüskés út vezet. Jó csizmával kell ellátni az élsereget").

A kedvencem ez a - valószínűleg az alkotók szándékától függetlenül - metaforikus erejű zárás: a pozitív szereplők vidám, lendületes zenére kötényben, vakolókanállal és téglával a kezükben, együtt vonulnak az építkezésre (erőmű a Jenyiszejen?!). A társutas Meggygróf és a Földieper is köztük van. Mennek föl a pallón, sorban, és buzgón építenek egy hatalmas falat.

Amiből kifelejtették az ablakot.

Száz harapást, izibe - de tízből tízet nekem biztosan megér.