A Jöjj és lásd-ról számos méltatás megjelent már, melyek eléggé egyöntetűen állapítják meg, hogy az idő múltával remekművé nemesedett (a szovjet filmek fesztiváljára kiküldött tudósító a magyarországi bemutató előtt még hollywoodias hatásvadászatnak értékelte).
Mivel azt is lehet tudni, hogy a film Alesz Adamovics Hatinyi harangok című könyvéből készült, kézenfekvő volt elolvasni és összehasonlítani az irodalmi eredetit és az adaptációt.
A film röviden arról szól, hogy Fljora, aki neve ellenére fiú, be akar állni a partizánok közé. Ehhez először is fegyvert kell szereznie, ami nem nehéz, hiszen alig egy éve dúltak vidékükön a Nagy Honvédő Háború kezdeti nagy ütközetei. Fljora tehát beáll a partizánokhoz, és a rövid, de vidám partizánéletet követően, amikor a harcképes férfiak elhagyják a tábort, a gyakorlatilag sorsukra hagyott hátramaradottak közül az erdőben elveszve, Glasával, a partizánparancsnok fiatal szeretőjével együtt a mocsarak közt rejtőző szigetre, a falusiak hagyományos búvóhelyére menekül. Anyját és kishúgait ekkorra már megölték, de ezt ő csak a szigeten tudja meg Glasától. Három partizán és egy rituálisan meggyalázott Hitler-bábu társaságában elindul, hogy élelmet szerezzen a mocsárban bújkálók számára, ám a vállalkozás katasztrófába torkollik: társait megölik, a faluból elhajtott tehén elpusztul, Fljora pedig tehetetlen elszenvedőjévé válik egy Einsatzgruppe büntetőakciójának, amelynek során a falut a földdel teszik egyenlővé. Csakhamar fordul a kocka: a büntetőegységet elvonultában támadás éri, és a partizánok azt a néhány embert, akit sikerült elfogniuk, rövid úton felkoncolják. Fljora a film végére szinte öregemberré válik, és a partizánokkal együtt elnyeli az erdő.
Ehhez képest a könyv kerek kis kerettörténetbe foglalja az elbeszélést, a partizáncsapat túlélői Hatinyba utaznak, a faluban felállított emlékhely avatására. Megtudhatjuk - amit a filmből nem - hogy Fljora a háborús fizikai és lelki trauma hatására megvakult, feleségül vette Glasát, akivel évekkel a háború után találkozott újra, és született egy kisfiuk is. Hasonlóképpen értesülhetünk más fontosabb szereplők sorsáról is.
A fő különbség a két mű között a főszereplő személye. A filmbeli Fljora egyértelműen gyerek, olyan tizenöt-tizenhatéves forma lehet, aki inkább csak játssza a partizánt, a nagyfiút, mintsem tényleg az lenne. Ezzel szemben könyvbeli modellje tizenhét-tizennyolc éves (ebben a korban egy-két év sokat számít), és tevékenyen részt vesz a harcokban, sőt, a film végi megtorlásban is. Általában véve is a könyv főszereplője és narrátora sokkal tevékenyebb és egyben egyszerűbb figura, mint a film végül puszta tehetetlen szemlélővé redukálódó, egyértelmű áldozat-főhőse. Nem hagyható figyelmen kívül vesszőparipám, a narratív struktúra, mely a könyvben a visszaemlékezésekből végeredményben összefüggő, lineáris cselekményt rajzol fel, míg a film - bár csalóka módon, a könyv narrátorát elhagyva jelenidőben mutatja tárgyát - cselekménye meghatározhatatlan hosszúságú kihagyásokkal felszabdalt, és a kihagyások által közrefogott történések sem szabályos hosszúságúak. Szép példája ennek a partizántáborban töltött, a filmidőben rövid időszak, melyről az anekdotikus jelentek révén mégiscsak tudjuk, hogy hosszú időtartamot ölelhetett fel, szemben a falu gyakorlailag real-time-ban rögzített megsemmisítésével, amely pont emiatt a filmidő tekintélyes hányadát foglalja el. Az pedig, hogy utána a partizánok ellencsapása mikor és hol következett be, pláne, hogy Fljora miként került oda, már végképp homályban marad, a film végét teljesen lázálomszerűvé téve. És ide kapcsolódik a két mű - számomra - legnagyobb különbsége, mert teljesen eltérő morális alapállást tükröz. A könyvben a partizánok nem koncolják fel foglyaikat, azok gyakorlatilag balesetben pusztulnak el (szökés közben az égő tőzegláp parazsába zuhannak). Az egyetlen gyilkosságot egy "erkölcsileg felhatalmazott" partizán követi el, akinek a faluban ölték meg a családját. A filmbeli "népítéletről" ki-ki alkosson véleményt maga, mindenesetre - hogy finom legyek - nekem nem tűntek ezek az erdei emberek olyan makulátlannak, mint a könyvben.
Végső konklúzióm, hogy ez a páros újabb remek példa arra, hogy igazán jó filmet közepes (sőt, jelen esetben gyenge közepes) irodalmi alapanyagból lehetséges készíteni. A filmet mindenkinek tudom ajánlani, értéke vitathatatlan, bár erős idegzet és/vagy gyomor kell hozzá. A könyvet ellenben csak olyan megszállottaknak, akiket kifejezetten érdekel a "miből lett" kérdése. Nekik elsősorban türelemre és nem gyomorra lesz szükségük.
