Azaz: Mit tegyünk? Ha jól emlékszem, Csernisevszkij kérdezte ezt Oroszország állapotával kapcsolatban. Mi most Magyarországról kérdezhetjük ugyanezt, elég az utóbbi 24-36 óra eseményeire gondolnunk.
Soha nem szerettem a sportot, sem a sportközvetítéseket - mind élő embernek való szórakozás -, egyszerűen csak sajnálom a kézist, akit agyonszúrtak. De számomra teljesen egyértelmű, hogy fordulóponthoz érkeztünk.
Jól látszik, hogy a cigányság, amely a rendszerváltás egyik vesztese volt, és húsz éven keresztül a magyar államtól - sőt, merem leírni: a magyar nemzettől - ígéreteken és szómán kívül semmit nem kapott, bizonyos részeiben mára megérlelődött a belátás: amit nem adnak nekik, de a szemükben bármely okból szükségesnek tűnik, azt el lehet/kell venni. Ez egy feltorlódó hullámnak látszik leginkább. A magyar állam a történtekből már semmiképpen sem jöhet ki jól: súlyos kudarc, ha megengedi, hogy szerb magánhadseregek folytassanak hajtóvadászatot Magyarország területén magyar állampolgárok ellen, de az sem kisebb, ha az áldozatot nem, viszont a gyilkosokat sikerül megvédeni. (Talán nem véletlen, hogy az egyik azonosított elkövetőt már Ausztriában fogták el, kevesebb mint 24 órával a történtek után.) A magyar állam kezd a Szent Koronává átlényegülni, merő virtualitássá, puszta füstté, mert emlékezzünk: a Szent Korona tana a három részre szakadt ország korából származik, abból a korból, amikor Magyarország, mint ilyen de facto nem létezett. Igény viszont volt rá.
A falnál vagyunk. Húsz éve nem sikerült a gyakorlatban meghozni és érvényesíteni a következő elhatározásokat: magántulajdon van, és a magántulajdont meg KELL védeni. TGM (hogy csak a nézetrendszer legismertebb képviselőjét említsem) már régóta tévedésben leledzik: az uborkás-áramos gyilkosság nem a fajgyűlölet, hanem a Mad Max-szerű bellum omnium contra omnes előjele volt. Ám a látszat ellenére nem a bűnügyek a legrosszabbak, hanem például a tulajdonnal kapcsolatos polgári bírósági és hatósági gyakorlat. Próbáljunk közös tulajdont megosztani, próbáljunk haszonélvezet ellenében, vagy jogcím nélküli birtokossal szemben elérni valamit, próbáljunk mégoly jogos adósságokat törvényesen behajtani - rögtön látni fogjuk, hogyan mérgezi a magyar állam szerveinek mindenféle szilárd zsinórmértéket nélkülöző eljárása nap mint nap a jogbiztonságot. Tocqueville szerint ugyanis az állam büntető hatalmának érvényesítése alapjában véve kivételes esemény, míg a polgári bíráskodás a mindennapok terepe, és a jobiztonság, jogérzet, jogkövetés szempontjából teljes mértékben meghatározó.
Mi következhet? Bár Kállai Ernő szerintem okosan nyilatkozott még a történtek előtt, azokról mit sem tudva - még Miskolc hatása alatt -, az ő receptjét követni biztosan elkésett dolog. Vagy legalábbis nem aktuális éppen. Bár sohasem késő persze a helyes viselkedést elkezdeni, de valószínűleg most sokkal égetőbb problémákat kell a rendőrségnek elkezdenie, olyanokat, amiket gyakorlatilag húsz éve söpörnek folyamatosan a szőnyeg alá.
És nagyon fontos: a bűnt kell üldözni, minden formájában. Nem stigmákat.
